Erdei Főnix

Lengyel őserdő, bab, karfiol, lencse

2019 április 30- május 5.

Növekvő csoportjaink és a mozgásmeditációs szakágunk dinamikus fejlődése miatt egyre sürgetőbbé vált, hogy legyenek hazai asszisztensek. A School of Movement Medicine elég szigorú szakmai sztenderdekkel dolgozik, pontosan meghatározva a tanárok képesítését, hatókörét és felelősségeit. Ide tartozik az is, hogy bizonyos létszám fölött már nem lehet asszisztencia nélkül tanítani. De ha nem lenne rá szabály, akkor sem szívesen vállalná egy tanár sem, és szervezőként, programgazdaként a SBK sem szívesen. Szóval nem volt kérdés a fejlesztési terv kidolgozásakor, hogy ebben az irányban tennünk kell valamit. Két önkéntesünk már hosszú évek óta támogatta a munkánkat, illetve tett intenzív saját időt és energiát a MM-tanulásba. Számukra már csak 2 kisebb macskaugrás volt az asszisztensi jogosítvány megszerzése. Ilyen szándékkal indultak tehát neki a lengyel vadonnak. Egy hét tánc, téma pedig a Főnix - ami a módszertanon belül a helyettesítő ént lebontó folyamat álneve.
Az egyhetes bentlakásos intenzív képzés célja, hogy a résztvevőket elméleti és gyakorlati szinten is bevezesse a mozgásterápiás irányzat működésébe. Elsősorban attitűdformáló és elmélyítő hatású képzés. 




Élménybeszámoló Andi tollából:

A felkészülés már jóval az indulás előtt kezdetét vette. Függőségek elengedése (értsd cukor, kávé) mérsékelt sikerrel. 😊
0.nap könnyedén de izgalmasan indul. Kissé zsúfolt busz, majdnem pontos repülőjárat, majd egy valamivel több mint kétórás buszút után megérkezés a rendhagyóan gyönyörű Taraska erdeiben rejtőző központba, 
1. nap: Százötven táncos  (15 különböző országból), 8 asszisztens-tanár, 2 tanár, 5 technikai segítő és 1 kisebb design csapat - ez volt a team.
Rövid elmélet tánc közben a ránk váró folyamatról -közben lezúdul egy tisztító eső és kisüt a nap csodaszép ritmusban az elhangzottakkal. Sok az új arc, kissé megterhelő a táncban lenni. A kérés/tanács minél több társunknak feltenni a kérdést mi hozta őket ide. Remek kapcsolódások, és másnap már könnyebb.
2. nap hajnalban hív az erdő, magányos sétára indulok, fát is ölelek annyira tiszta és erős az erdő. Tíztől táncban. Majd fél négytől ismét, és este is folytatódik az alapozás. Este elmélet is, amihez már kissé fáradtak vagyunk. Konfliktusos elköteleződéseinkről esik szó. Hogyan szabotáljuk sokszor legfontosabbnak tűnő elköteleződéseink. Az ezek mélyén rejlő meggyőződéseink kívánnak majd további fényt, eltáncolást. Számomra is ijesztő ugyanakkor kristálytiszta módon kapcsolódik össze két szó mely mélyen gyökerezik és amelynek megmunkálására, átgyúrására nem elégséges a workshop adta pár nap. Megnyugtató hogy hangfelvételt kapunk házi használatra mely remekül segíti az ott tanultak integrálását illetve további finomítását.
3. nap a közeli folyóhoz szerveződik egy kisebb túra ebédidőben. Másnap reggel ismét ott találom magam, pár tanácstalan társat odavezetve.Ez már a 
4. nap, amikor tovább folytatódik a megtanult elmélet eltáncolása, az esti elmélet a csoport fáradtsága miatt elnapolódik. Szabadon táncolunk, jól esik.
5. nap nem is sejtjük hogy vár ránk egy gyönyörű és rövidnek semmiképp sem mondható esemény. Bölcsen nem hangzik el előre annak hosszúsága, elkerülve az elme méltatlankodását. Délután négytől hajnali egyig folyamatosan gyakorolunk: tánc, írás, reflexió, megtáncoljuk kapcsolódásainkat.
6. nap méltányosan kései a kezdés, rövid tánc után az erdőbe indulunk, kapcsolódunk, beszélgetünk. Némi szemetet is összeszedünk, csak úgy, mert jól esik visszaadni valamit az erdőnek. Este még nincs búcsú, lobog a tábortűz lengyel barátainknak köszönhetően. Beszélgetünk, kapcsolódunk, későn térünk nyugovóra.

7. nap még Taraskában ér minket, de ez már az utazás napja. Hálás szívvel ébredek, elgondolva mennyi ölelés is jut majd aznapra, és tényleg! Innentől felgyorsulnak az események, szinte észre sem vesszük és a buszon találjuk magunkat. visszafelé mintha mindenki csendesebb lenne…
Pár óra a reptér forgatagában és némivel éjfél előtt már az esős Budapest köszönt ismét. Idegen a város. Még orromban a lengyel fenyvesek illata.
Hazaérve sokkal érzékenyebben szemléltem szemlélem továbbra is kapcsolódásaim. Tanítványaim- a világ különböző kontinenseiről- sok megértést kívánnak. Ha lehet még megértőbb és érzékenyebb lettem irányukba. Továbbra is oszlopos 😊 tagja kívánok lenni a magyarországi Movement Medicine közösségnek. A workshop erősített meg abban a döntésemben is hogy 2020 őszén csatlakozom a Közép-Európába települő tréneri képzéshez, ezzel is még inkább erősítve a kötelékeket, amelyek a MM világához kötnek.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések